M É D I A
A MÉDIA OKOZZA AZ EGÉSZSÉGÜGYET!
„A média egészségügy-ellenes.”
Beszélgetéseimben rendszeres téma volt a média, mint az általános társadalmi felháborodás és elégedetlenség legfőbb motorja jelent meg. A dolgozók többsége úgy érzi, hogy a média részéről egyértelműen lejárató kampány folyik, aminek hatására rengeteg feszültség tapasztalható, hiszen rányomja bélyegét az orvos-beteg kapcsolatra.
"reális képet kellene alkotni az egészségügyről, mert ami a médiában folyik, annak semmi köze a valósághoz, és csak hergelik a betegeket... ennél sokkal előrébb tartunk már!"
Kizárólag olvasó- és nézőhajhász, sokszor hiteltelen szörnyűségek jelennek meg, de az, hogy naponta több százezren vesznek részt az ellátásban, hogy több tízezren elégedetten hagyják el a rendelőt az sehol sem jelenik meg. Szükség van egészségügyi kommunikációra, akár piaci, akár állami oldalról, mert ez így nagyon egyenlőtlen. A sajtókapcsolat, az elbarikádozott sajtókommunikáció, a kizárólag csillagszórás kevés a több milliárdos médiaiparral szemben. A társadalmat tájékoztatni, a médiával együttműködni kell, hogy a körbe betonozott vár falán ne a rést keressék!
...olyan lehet ez, mint mikor beszélgetek, illetve beszélek valakihez, aztán amikor a másik meg akar szólalni hirtelen eltűnök! Valószínűleg egy idő után elég frusztrált lenne az illető és csak azzal foglalkozna, hol vagyok és mit csinálok." #01 / 30
A valóság nagyon messze van a "csak-borzalmaktól", és mivel mára majd minden médium hozzáállása ellenséges, az egészségügy fogalma összeolvadt a feszültséggel, kudarccal, szörnyűséggel.
"...nem jó ez nekünk, annak a közel százezer embernek, akik az ellátásban dolgoznak és a betegeknek sem!"
A felelőtlen újságírók az igazságmondó szerepében tetszelegnek,
"...de nekem az a feladatom, hogy bemutassam a valóságot!"
pedig ezek a hírek egyértelműen a kattintásokról szólnak, ezt pedig ideje belátni.
Ez az egész helyzet olyan családi kapcsolatra emlékeztet, ahol a szülő minden nap lehordja a gyereket a jobb iskolai eredmény érdekében. A gyerek érdekes módon nem fog jobb jegyeket hozni, azonban biztos, hogy elszigeteli magát a szülőtől.
A média önmagát nem nagyon támadja, nem is nagyon kritizálja, néhány "renitens" újságírót kivéve, pedig a média szerepe óriási a társadalmi befolyásolásban és fejlődésben!
Kommunikációsként tisztában vagyok azzal, hogy a szép és kellemes hírek nem érnek el annyi olvasót, mint a rémhírek, azonban biztos vagyok benne, hogy egy jól előkészített programmal, fokozatosan ki lehet építeni egy nagyobb közönséget és lehet teremteni valami értéket is!
Nem olyan régen pont ebben a témában beszélgettem valakivel és az volt az érzésem, mintha a téma azonnal indulatok szülne, mindenféle gondolat nélkül!
"- na ki ne találd már, hogy az, hogy a nővértől kértem egy fájdalomcsillapítót reggel és délután 5-re hozta be az a média miatt van."
"- biztos, hogy nem, de egyrészt ezek nem általánosságok, napi százezer eset 0,01 százalékában esnek meg, másrészt, lehet, hogy az ügyeletes nővér a szomszéd szobában olyan beteggel volt elfoglalva, aki az utolsó napjait nyomta, illetve lehet szólni a nővérnek még egyszer, talán csak elfelejtette!?"
Ezt erősíti a 700 beteg válasza is, a felmérés elején és végén feltett kérdésekre (#12):
- Hogyan értékeli a rendelőben tapasztalt ellátást?
- ...mindenki nagyon készséges volt!
- Milyennek látja a magyar egészségügyet?
- ...hát az nagyon rossz sajnos!
“A fiatal betegek sokkal arrogánsabbak, azonnal türelmetlenül lép be a kórházba és ez általában a betegirányítókon csapódik. Sokszor kifogásolják a tisztaságot, az épületek állapotát, - nem mondom, hogy nincs igazuk minden esetben, de biztos vagyok benne, hogy emögött sokkal inkább a média által felhergelt indulatokról van szó, mint a tényleges valóságról. Például, ha egy dolgozóval megtalálják a közös hangot, akkor sokkal elégedettebben távoznak, de akkor is, ha várakozás helyett húsz perc után behívják őket a rendelőbe. Nem védeni akarom magunkat, nagyon sok mindenben kell fejlődnünk, de valahogy a mindennapos eredmények nem látszanak, elsikkadnak a hisztéria mellett; márpedig ez a hisztéria senkinek sem jó, nem jó az elvándorló- és itt maradó dolgozóknak, de legfőképpen nem jó a betegeknek”
Biztosan sok felelőtlen és elhibázott eset történik, de ezt a hangulatkeltést nem lehet folytatni.
Az elmúlt 25 évet is kihúztuk valahogy, valószínűleg a következő huszonöt is sikerülni fog, kérdés, hogy akarjuk-e ugyan ezt!?
Valószínűleg ez a blogsorozat is olvasottabb lenne, ha kipakolok, fröcsögök, lehordok mindent és mindenkit, azonban bízom benne, hogy ennek a munkának köszönhetően lesz 1000 beteg, aki legközelebb nem ajtóstul ront be a rendelőbe, és lesz 100 dolgozó, akinek újraéled a hivatástudata.
Hamarosan összefoglalóként, konkrét kommunikációs javaslatokat teszek betegeknek, dolgozóknak, vezetőknek és a médiának, de nagyjából erről szólt az 50 hét!
