B E T E G
ALKOTOTT KÉP 
Az általános megítélés és a személyes tapasztalat között óriási szakadék húzódik. A Társadalmi Felmérés elejére és végére két olyan kérdés került, melyekre a kapott válaszok többsége ezt a szakadékot igazolja:
- Hogyan értékeli a rendelőben tapasztalt ellátást?
- ...mindenki nagyon készséges volt!
- Milyennek látja a magyar egészségügyet?
- ...hát az nagyon rossz sajnos!
Hasonló eredmények születtek a dolgozókkal kapcsolatban is, vagyis az általános megítélés sokkal rosszabb mint a személyes tapasztalat.
"...az egészségügyről való gondolkodás kizárólag a pénzről szól, azonban a gyereknevelés sem pusztán pénz kérdés!"
Az egészségügy legfőbb problematikájának egyértelműen a pénzügyi forrásokat látják a betegek; a forrás valószínűleg nem elegendő, azonban biztos vagyok benne, hogy nincsen ELÉG pénz!
Az egészségügyet látogatók túlnyomó része az idősebbek, ők azok, akik elfogadóbbak, hiszen gyakran járnak kórházba, személyes kapcsolatban vannak a dolgozókkal és az előző rendszerben szocializálódtak, vagyis alacsonyabb elvárásaik vannak. A fiatalabb generációk kritikusabbak, a nyugati példák láttán - melyek leginkább az idealizált kórházi sorozatokból erednek - magasabbak az elvárásaik is.
"...egyértelműen a kórházi sorozatokhoz viszonyítanak!"
Ez a generáció nyilván nem szándékosan dühös, hozzászoktak a szolgáltatói kultúrához, ami komplexen ritkán jelenik meg a rendszerben.
"A betegközpontú ellátás egyénre szabottan meg tud valósulni, de globálisan biztos nem. Adott esetben egy-egy beteghez hozzá lehet rendelni azokat az erőforrásokat (humán, tárgyi), de nem tud minden beteg egyformán hozzájutni 7/24-ben."
